Generációk közötti kapcsolat megerősítésének lehetőségei és jó gyakorlatai Közép-
Európában – Összehasonlító elemzés
14. rész
Bevezető gondolatok
„A család társadalmi szerepét erősítő jó gyakorlatok megismerése és cseréje” címmel végeztünk
kutatást az EFOP-5.2.2.-17-2017-00048 projekt azonosító számú „A család társadalmi szerepét
erősítő jó gyakorlatok Kárpát-medencei kutatása a Hajdúsámsoni Református Egyházközség és a
Családpedagógiai Egyesület együttműködésében” pályázati anyaghoz kapcsolódóan.
2020. április 14. és július 8. között 437 fő töltötte ki a 30 kérdésből álló, Google Űrlapok
alkalmazás segítségével létrehozott kérdőívet, amelyet négy országban (Magyarország, Románia,
Szerbia, Szlovákia), magyar nyelven terjesztettünk, elsősorban a humán szolgáltatási szférában
dolgozókat megcélozva. Az online kérdőív sajátosságaiból adódóan egyéb szférák dolgozói is
kifejtették, kifejthették véleményüket, tapasztalataikat, de a válaszadók nagy többsége ehhez a
hivatásterülethez volt sorolható, például szociális, pedagógiai vagy egészségügyi területen
dolgozó volt.
A kérdőív elsősorban generációk közti kapcsolatok erősítését példázó eshetőségek feltárását
szolgálta, a családi közösségek összetartásának és erősítésének, valamint a mai családokat
megismerő különféle lehetőségeknek a középpontba állításával.
Célunk volt a több generációt megmozgató programokkal kapcsolatos jó gyakorlatok
összegyűjtésének a felvállalása a generációkat érintő motivációk feltárásával. Jelen
tanulmányunkban az ezekkel kapcsolatos eredményeinket foglaljuk össze.
Hasonló eltolódásnak lehetünk tanúi az iskolai végzettségek kapcsán. Ott az iskolai végzettség
emelkedésével csökken a közös döntéshozatal szerepe (p=0,058; Cramer’s V=0,147) és szorul vissza
szignifikánsan a férfi döntési szerepkör (p=0,042; Cramer’s V=0,150), amellyel együtt emelkedik a nők
szerepe a döntéshozatalban, bár nem szignifikánsan. A közös problémakezelés aránya az érettségizettek
84,21%-ára jellemző, míg a diplomásoknál ez az arány 79,84%, ugyanakkor a férfiak önálló jelenléte 8,77%-
ról 7,63%-ra csökken. Az elmozdulás nem jelentős, de feltétlenül jelzésértékű.
Összefoglalva az eddigieket, azt láthatjuk, hogy a település méretének növekedésével kis mértékben
visszaszorul a közös döntéshozatal, és megnő a nők szerepe a problémák kezelésében, erre a folyamatra pedig
ráerősít a magasabb iskolai végzettség is. Feltűnő azonban, hogy az eddig vizsgált tényezők nem érintik
szignifikánsan a nagyszülők szerepét a családi problémamenedzsmentben. Ez változik meg, ha az életkorokat
is bevonjuk a vizsgálódásaink körébe. A lefolytatott diszkriminanciaelemzés egyedül a nagyszülők esetében
mutatott ki gyenge, ám szignifikáns összefüggést az életkorral (p=0,035; Wilks’Lambda=0,980). Az életkor
növekedésével lassan csökken a nagyszülők beleszólása a problémák megoldásába (részben ez
összefüggésben állhat az idős nagyszülők halálával is).
Mivel az életkor nem mutat szignifikáns összefüggést a közös problémamegoldással, vagy a női-férfi
dominanciával, ezért valószínűsíthető, hogy a korábban vizsgált elemek (városi életforma, iskolai végzettség)
játszanak szerepet inkább a folyamatokban, nem pedig az dönt, hogy valaki „fiatal”-e vagy sem. Egyetlen
kivétel ebben a nagyszülőkkel való kooperáció.
Mindemellett a gyermek léte a családban szignifikánsan egyetlen kategóriában sem befolyásolja a
problémakezelés kulcsszemélyeit. Úgy tűnik tehát (szemben a település jellegével, iskolai végzettséggel,
életkorral), hogy a gyermeknevelés önmagában nem módosítja érdemben a családok problémakezelési
mintázatait.