- A gyermekvédelmi ellátás helyzete, illetve az SNI gyermekek inkluzív oktatása, szociális kompetenciáinak fejlesztése Nagyváradon
Ki ajánlja: Scheck Zsuzsa fejlesztő pedagógus – Nagyvárad Gyermekmentő Szolgálat (Románia)
Ezzel összefüggésben került ismertetésre a Vajdasági roma és hátrányos helyzetű gyermekek oktatása.
Inklúzívan oktatott roma és hátrányos helyzetű speciális nevelési igényű gyermekek szociális kompetenciáinak fejlesztése
Az utóbbi időben Romániában is fokozott figyelmet kapott az oktatás minőségének és hozzáférhetőségének a javítása. A romániai oktatási rendszer reformintézkedései között az egyik prioritás a romániai roma népcsoporthoz tartozó gyerekek iskoláztatása, illetve a korai iskolaelhagyás visszaszorítása, csökkentése volt. Az esetükben az iskolai sikertelenség és az alulteljesítés nem csak a kissebbségi kultúrából adódhat. A romániai roma kisebbség “felemelkedésének az útja” az iskolán keresztül vezethet. A hátrányos helyzetű, roma speciális nevelési igényű gyermekek komplex beavatkozást igényelnek. Az iskolai teljesítmények és a viselkedésszabályozás, a kognitív, emocionális, szociális képességek terén eltérő fejlődést mutatnak, a kialakulatlan képességek halmozottan fordulnak elő, mindezek következtében egyéni sajátosságaik figyelembevételével fokozott pedagógiai, pszichológiai, gyógypedagógiai és szociális megsegítést igényelnek. Empirikus kutatások rámutattak arra, hogy különböző képességű gyerekek több évig való együtt oktatása a hátrányos helyzetű tanulók esélyeit javítja. A képességek szempontjából homogén osztályok összeállítására való törekvés a hátrányos helyzet felerősödéséhez és a társadalmi mobilitás esélyeinek csökkenéséhez vezet, ugyanakkor gyakori a korai iskolaelhagyás is. Viszont a vizsgálatok ugyanakkor rámutattak arra, hogy a szegregálás megszüntetése, az egységes oktatás természetesen nem automatikusan jelent előnyt, nem oldja meg a problémát. A differenciált oktatás, interaktív módszerek használata, a kompetencia alapú oktatás és a tanulók közti kooperáció elősegítése feltétele lehet annak, hogy az egységes, normális iskolai keretek között megvalósíthatóvá váljék a hátrányos helyzetű roma tanulók, a speciális nevelési igényű tanulók oktatása.
Mivel nagyon gyakran élnek át kudarchelyzetet, iskolai sikertelenséget, az iskolai teljesítményelvárások iránti közömbösség, elutasítás, illetve önértékelési zavarok, s különböző jellegű beilleszkedési problémák alakulhatnak ki. Ezek a sajátosságok a kor előrehaladtával a társadalmi beilleszkedés szempontjából fokozott veszélyeztetettséget idézhetnek elő. A szociális kompetenciák fokozott bővítése, fejlesztésének fontossága megkérdőjelezhetetlen, a komplex értelmi fejlesztés, tantárgy megsegítés és ismeret bővítés mellett.
A fejlesztés elsődleges célja, hogy a gyermek alkalmazkodni tudjon az iskola, illetve az osztálytermi szabályokhoz, a pedagógusokkal és az osztálytársaival megfelelő kapcsolatot teremtsen, az osztályközösségbe, az iskolai közösségbe illeszkedjen be. A közösség normáihoz, szokásaihoz való igazodás megtanulása, interiorizálása, ugyanakkor az öntörvényűség csökkentése, önkontroll növelése, a többiekkel való együttműködés bátorítása, és a szorongás, frusztráció csökkentése, önbizalom növelése egyértelműen a fejlesztési célok között kell szerepeljen.
A hátrányos helyzetű roma gyerekek szüleinél az átlagosnál lényegesen magasabb az alacsony iskolázottságúak, a tartós munkanélküliek, az alacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozók és a hátrányos helyzetű régiók kistelepülésein élők aránya. Következésképpen a roma gyerekek az átlagosnál jóval nagyobb arányban élnek halmozottan hátrányos helyzetű családokban, gyakran nehezen elérhető telepeken, kolóniákban. Ugyanakkor meg kell említenünk azt a jelenséget is, hogy a roma gyermekek szegénysége mindig egy árnyalattal súlyosabb, mint a nem roma társaiké, és helyzetüket mindenki máshoz képest nehezítik, sok esetben ellehetetlenítik a társadalomban még mindig élő etnikai alapú előítéletek. Ezek következtében gyakran kirekesztődnek intézményekből, szolgáltatásokból, és gyakran diszkrimináció éri őket az oktatási rendszer keretei között illetve a munkaerő piacon egyaránt. A lemorzsolódás, évfolyamismétlés, iskolai kudarc az átlagnál jóval magasabb a körükben.
A szociális kompetencia fejlesztésének jó gyakorlata
A szociális készségek kialakítása és formálása elsősorban a család feladata, viszont tapasztalataink szerint sok esetben ezt a fajta nevelést, illetve a szociális kompetenciák kialakítását és fejlesztését hiányosan, vagy egyáltalán nem kapják meg a gyermekek otthon, a családi környezetben. Esetünkben, a hátrányos helyzetű roma, speciális nevelési igényű gyermekek olyan családban nőnek fel, ahol a szülők sem rendelkeznek megfelelő társas készségekkel s ezért nem is tudják kialakítani, fejleszteni azokat. Az is előfordul gyakran, hogy olyan dezadaptív viselkedési formákat visznek tovább, amelyek a társadalom számára nem elfogadottak, s ez súlyosbítja a hátrányos helyzetüket a társas interakciókban, szituációkban.
Az iskola a második otthonuk a gyermekeknek, a nap nagy részét az iskolában töltik, társas helyzetekben kell alkalmazkodniuk, tevékenykedniük, folyamatos interakcióban vannak egymással. Beilleszkedés, célok megvalósítása, önérvényesítés csak néhány olyan terület, melyeknek megvalósítása lehetetlenné válik a szociális kompetenciák hiányában.
A szociális kompetencia öröklött és tanult elemek készletéből áll, amelyek lehetővé teszik, hogy szociális kapcsolatainkban el tudjuk érni a kívánt hatást.
A szociális kompetencia fejlődését befolyásoló tényezők három nagy csoportja: a személyiségből fakadó; a család által képviselt; és az iskolai környezetből fakadó tényezők.
Az egyén személyiségéből fakadó tényezők közül a pozitív önértékelés, a pozitív attitűd és mások elfogadása hat pozitívan a szociális kompetenciák fejlődésére. E három komponens elősegíti, hogy az egyén interakciói során sikeres legyen. Az interakciók visszajelzései alapján helyesen képes változtatni a viselkedésén, ha szükséges. Sajnos ismerve a hátrányos helyzetű roma speciális nevelési igényű gyermekek helyzetét megjegyezhetjük, hogy a szociális kompetencia ezen komponense nagy hangsúlyt kell kapjon a fejlesztés során, hiszen ezek a gyerekek jelentős hátránnyal indulnak ezen a téren.
A kisgyermekkori szocializáció fő színtere a család. A gyermek itt tanulja meg megismerni önmagát és környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedési módokat. A leginkább befolyásoló családi tényezők: a pozitív szülő-gyermek viszony, az apa és az anya szociális kompetenciája, erős kötődés az anyához, a család magas önértékelése, megfelelő szülői elvárások, pozitív szülői modellnyújtás, meleg elfogadó, támogató családi környezet.
A fenti felsorolás alapján nagyon fontosnak találjuk a szülők bevonását a tanulók családi és szociális helyzetének felmérésébe, a gyermek viselkedési szokásainak megismerésébe. Itt is meg kell említenünk azt, hogy a roma gyermekek kultúrális, gazdasági, szociális hátránnyal indulnak, hiszen a közeg amelybe beleszülettek sok esetben nem tudja biztosítani az alapvető szükségleteit. Gyermekkorban a család után az iskola befolyása a legerőteljesebb a szociális kompetenciák fejlődésére. Ezért is van nagy felelősségük a pedagógusoknak, hisz az amúgy is szocializációs hiányosságokkal érkezett gyerekek segítése, fejlesztése egyre több feladatot ró rájuk.
A tanulók szociális kompetenciájára a következő elemek hatnak: meleg, nyitott iskolai légkör, világosan megfogalmazott célok és szabályok, tanulóközpontú tanulás és tanítás, kooperatív tanulási formák alkalmazása, sokféle tanulási forrás biztosítása, magas tanári elvárások, a gyerekek pozitív elfogadása, tanári kontroll a tanulók felett, személyközi kapcsolatok sokasága.