Márciusban ismét Esztergomba látogattunk műhelymunka keretében

2019.03.19-én ismét ellátogattunk Esztergomba, ahol a helyi szakemberekkel a gyermekek, szülők, és nevelési területen dolgozó szakemberek jogairól, kötelességeiről tartottunk megbeszélést, tapasztalatcserét.

Elsőként – egyebek mellett – áttekintettük az alábbi jogszabályokat:

  • A gyermekek jogai, a tankötelezettség
  • Pedagógusok és alkalmazottak
  • A pedagógus kötelességei és jogai
  • A szülő kötelességei és jogai
  • A fenntartó kötelezettségei és jogai

Ezt követően a három intézmény dokumentumaiban ellenőriztük a fenti jogszabályok megfelelőségeit.

Végül mindezek működéséről SWOT analízist vettünk fel, melyre felkerültek a dokumentumok és a működés Erősségei-Gyengeségei-Lehetőségei-Veszélyei. 

Fontos megállapítást tettünk például a magas gyermeklétszámokról, ami nem felel meg a törvényben előírt maximális férőhelyszámoknak.

Az óvodai csoportokra irányadó létszámokat a köznevelésről szóló törvény 4. számú melléklete határozza meg. A mellékletben három szám szerepel:

  • a minimumlétszám,
  • az átlaglétszám és
  • a maximális létszám.

Több – a gyermekek jogait védő – észrevételt, javaslatot rögzítettünk, ami mind a gyermekek testi – lelki – szociális védelmét szolgálja.

További feladatok kerültek kijelölésre, megegyeztünk, hogy folytatni fogjuk júniusban ezt a megkezdett, kiemelt témát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása