Gyermekmentő alapítvány jó gyakorlat

  • MEGVÁLTOZOTT ÉLETHELYZETEK, ALKALMAZKODÁS A GYERMEKOTTHONOKBAN KARANTÉN IDEJÉN

 

Ki ajánlja: Szántó Ildikó, gyermekvédelmi szakember, Bihar megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, Gyermekmentő Alapítvány, Románia

Mit ajánl:

A szakember a romániai Bihar megyében a 12 – 18 év közötti, gyermekotthonokban élő gyerekek és fiatalok helyzetét, a koronavírus járványhelyzet alatt átélt tapasztalatokat, a jelenséggel kapcsolatos körülményeket és az ezzel járó élethelyzeteket mérte fel. A COVID-19 vírus okozta kialakult helyzet vizsgálata a nevelőintézményekben és ennek a tapasztalatait osztotta meg Skype- beszélgetés keretében, valamint készítette el tanulmány formájában. A kutatás arra a feltevésre alapult, hogy a bezártság okozta feszültség, az intézményen kívüli programok hiánya, a külsős társas kapcsolatok szünetelése, a bizonytalanság okozta félelem (akár a megbetegedéssel, akár a jövővel kapcsolatban), a meglévő mentális betegségek súlyosbodása mind olyan tényezőt eredményez, amelyek növelik a gyermekotthonokban, vagy nevelőszülői családokon belüli erőszak kockázatát akár a gyerekek körében, akár a felnőtt-gyerek kapcsolatok terén. Az online felmérés olyan szempontokra hívta fel a figyelmet mint a hitelesség, a multidiszciplináris csapatmunka, következetesség, türelem amely által  biztosítani kell a gyerek számára azt a segítséget amire szükség van kritikus helyzetekben.

  • A COVID-19 vírus okozta kialakult helyzet következményei a nevelőintézményekben:
  • eleinte a gyermekek szorongása, az agresszív viselkedés, a bizonytalanság, alvás problémák, mentális rosszullétek felerősödtek
  • 14 napos egységekben dolgoztak az ápolók, akik beköltöztek az intézménybe 2 hétre, és együtt éltek a gyerekekkel, a vírusra való tekintettel ők sem mentek haza
  • a gondozók nagyon sok programot szerveztek a gyerekeknek: társasjáték, kártya, közös sütés-főzés, tábortűz, szabadtéri programok stb.
  • az, hogy a gyermekek nem mehettek haza a családjukhoz nyomasztotta és frusztrálta a gyerekeket, de a biztos, nyugodt intézeti környezet kiegyensúlyozott, kiszámítható, harmonikus, háborítatlan légkört alakított ki, ami a gyermekek személyiségfejlődésére jó hatással volt, hiszen a családdal töltött hétvége, és a családi lét bizonytalansága nem zaklatta fel a gyermekeket
  • a gyermekek tanulása nem volt egyenletes, ugyanis az intézetben több gyermekre jut egy gondozó, aki segíti a gyerek tanulását, egy egészséges családban ez az arány jóval ideálisabb

Kiknek ajánlható:

A kapott eredményei azt mutatják, hogy a vizsgált jelenség megoldását a család és szakemberek kombinált beavatkozásai, valamint átfogó szociális, oktatási, egészségügyi programok és szolgáltatások jelentik, ugyanakkor olyan prevenciós és alkalmas időben elvégzett gyermekvédelmi intézkedések, amelyek pozitív eredményeket hoznak. Az ismeretre épülő nevelés mutat hatékony megoldást a felmerülő problémák kezelésére.

Fontos szempont a hitelesség, a multidiszciplináris csapatmunka, a következetesség és a türelem amely által  biztosítani kell a gyerek számára azt a segítséget amire szüksége van, illetve a gyermek valós elfogadó szükségletét feltárni és megfelelőképpen kezelni a biztonságos nevelési folyamatban.

A gyermekvédelemben olyan stratégiákat kell kidolgozni az ellátórendszerekben élő fiatalok esetében amelynek célja a biztonságos, gondozó környezet kialakítása, pozitív megbízható kapcsolat felépítése a gyermekkel, következetes, tiszta viselkedési elvárások amelyek konkrét, pozitív visszajelzést igényelnek, valamint társasági készségek megtanítása (probléma megoldás, konfliktus kezelés, megnyugodás, érzelmi szabályozás, önálló életvitel). Az intézményben dolgozókat a trauma-tudatosság kezelésére kell képezni amelyeknek fő tényezői a jelek, tünetek, kiváltó okok és biztatni kell a gondozókat/nevelőszülőket, hogy bátorítsák a pozitív viselkedést, ezzel is elősegíteni az egészséges életvitelre nevelést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása