Beszámoló érsekújvári tanulmányutunkról – 2019.06.27.

Körmöci Katalinnal – az Óvodai Nevelés főszerkesztő asszonyával Érsekújváron jártunk 2019. június 27-én, a Családpedagógiai Egyesület képviseletében, a EFOP-5.2.2-17-2017-00048 pályázati projekt keretében megvalósuló külhoni tanulmányúton.

A projekt célja: A család társadalmi szerepét erősítő jó gyakorlatok kárpát-medencei kutatása. 

A pályázati együttműködés képviseletében velünk tartott két szakember is, Dr. Nagy Lehocky Zsuzsa PhD. és Dr. Patai Ilona, PhD. személyében.

A találkozás kiemelt témája volt a Materska Skolá Családi óvoda szerepével, feladataival való ismerkedés. A beszélgetés során megosztottuk a családokkal való együttműködés külhoni és magyarországi tapasztalatait is.

Megtudtuk, hogy a Materska Skolá Óvoda 1991 májusában létesült, hét osztályos óvodaként működik, melyből három szlovák és négy magyar tanítási nyelvű.

Kiemelkedően fontosnak tartják, hogy a hagyományok ápolásával nemcsak a gyerekeket, de a családokat is megtanítsák az ünnep tiszteletére, szeretetére, az ünnepelni tudásra. Hiszik, hogy a közösen átélt ünnepek, a bensőséges összetartozás élménye pozitívan hat a családok szemléletmódjára és ezzel egyre gyümölcsözőbbé válik az óvoda és a család viszonya.

A gyermekek és szülők számára sok szabadidős programot szerveznek: például kirándulásokat, színház-, múzeumlátogatásokat, képtárak megtekintését, alkotó műhelyeket, Majálist, Juniálist.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása