Balatonfüredi tanulmányutunk – 2019.07.30-08.01

A három napos tanulmányútra  2019. július 30. és augusztus 1. között Balatonfüreden került sor, 27 fő részvételével. Több témát, több helyszínen, változatos munkaformában dolgoztunk fel, többek között a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely jó gyakorlatait is megismerhettük.

A szálláshely teraszán, aulájában, konferenciatermében gyűltünk össze a délelőtti, délutáni és esti programokra, melyeken – egyebek mellett – feldolgozásra kerültek olyan törvényi változások, melyek hatással lehetnek a családokra. Kiemelt figyelmet kapott az intézménytípusok eltérő család-kapcsolatának bemutatása, illetve a helyi szakemberek összehozása, gyakorlatainak megismerése, azok megosztása.

A program hasznosulása a szakmai közösségben:

         Elindult egy városi szintű tudásátadó, szakmai segítséget nyújtó együttműködés

         Új szakmai módszertani ismeretekkel, építő jellegű ötletekkel lettek gazdagabbak a résztvevők

         A szakemberek és intézményeik bemutatkozása, a kiállítások segítik a szakembereket egymás profiljának megismerésében

         Csökkent a városban dolgozó szakemberek szakmai elszigeteltsége

         Aktívan, érdeklődőn vettek részt a célcsoport tagjai a programon, örültek a találkozásoknak

         Egyes előadóknak megszervezésre került egy-egy képzésük (Két témában 5 képzés valósult meg, összesen 90 szakembert érintve.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása